Intarzia papa

Vágás

Tulajdonképpen az egyetlen érdekes és izgalmas dolog a teljes vertikumban. A legnehezebb, egyben a legkönnyebb is. Könnyűsége abból áll, hogy teljes, vagy majdnem teljes szabadságot élvezünk munka közben, és hat a tevékeny ember alkotó öröme, ugyanakkor nehéz, mert általában a lehetőségek mindég szűkebbek, mint a képzelet adta szükséges, és minden apró kis tévedés, hiba, hatványozottan halmozódik és sokszor odáig, hogy nem is érdemes befejezni a képet. Azért az ilyen befejezetlen képeket nem érdemes kidobni. Van eset, hogy év (ek) mulva „sikeresen" be lehet fejezni. Persze többször van, hogy nem.
De félre a művészkedéssel, ez itt technikai leírás akar lenni, nem művészeti eszmefuttatás.
Bár a maszk készítésekor, - a téma megkomponálásakor- már igazából tudjuk, milyen lemezanyag áll rendelkezésünkre, valójában most szembesülünk azzal, hogy miből készítsük el a képet. Mérjük fel az uralkodó fafajtát -színt-, a meghatározó fényerőt, rakjuk magunk körré a lemezeket valamilyen téma szerint, pl. vörös, sárga, dió, csíkos stb. bármilyen szisztéma szerint, de ott legyen körülöttünk, lássuk mink van. Határozzuk meg, döntsük el mi a kép hangsúlyos eleme.  Vegyünk egy obligát témát - egy utcarészletet, ahol több épület van, és az égbolt is, az úttest is látszik. Az olyan apró részletek, mint az ablakok, az üvegek tükröződése, kapuk részletei stb. most még lényegtelen. A legfontosabb a legnagyobb foltok - a meghatározó foltok színe, egymáshoz viszonyított fényereje. Ezek egyensúlya, súlypontja a lényeges. Az intarzia igazából három dologgal tud hatni, a „foltt"-al (formával), a „fényerővel" és a „famintával".
A „folt" tulajdonképpen a forma, de az anyag jellegénél fogva, annak határozott vonala, határa van. A „fényerő" a világosabb és sötétebb foltok viszonya, ugyancsak határozott határral és vonallal. A „faminta" az anyag sajátossága az anyag jellege, mely nem minden esetben hat, sokszor csak nagyobb foltok esetén.
A foltforma nem függ az anyagtól, lényeges de -önmagában- kevéssé meghatározó.  A fényerő adja a kép szerkezetét, legtöbbször ez a legdominánsabb, de mindég ez határozza meg magát a képet. A faminta mely látensként mindég jelen van, de direkten csak fajtától, és vagy foltnagyságtól függően domináns.
A kép mérete, foltjainak nagysága eleve meghatározza, hogy a három elemből melyik a meghatározó - pl. a faminta csak nagy foltok esetén lehet, nagyon nagy felületen pedig szinte csak az lehet meghatározó. Persze minden „szabály" alól van kivétel.
Ha eldöntöttük a hangsúlyos elemet, akkor először azt készítsük el. A példánál maradva, eldöntöttük, hogy a fényerő lesz a domináns. Vágjuk be a legnagyobb és a legkisebb fényerejű foltot, majd sorban a többit. A foltokban nincsenek részletek. Tehát az épületek foltjait egybe vágjuk be, minden részlet -ablak, párkány, kapu stb.-nélkül. Persze a kivágott papírszeleteket megőrizzük, a részletek bevágásához. Az így megkapott foltok már meghatározták a kép egyensúlyát. Most még könnyű bármelyiket kicserélni, akár a teljes képet áthangsúlyozni, anélkül hogy a fáradságosan beillesztett apró részleteket újra kellene vágni. Sok fáradtságtól kímélhetjük meg magunkat ezzel a módszerrel. A legapróbb részleteket legutoljára vágjuk be. Ha egy nagyobb foltban apró részleteket tartalmazó folt, foltok vannak, akkor azok foltját vágjuk ki a bevágott lemezből, és a lyukba ragasszuk be annak papírmaszkját.
Ez lenne az általános vágási elv. Tehát még egyszer, mindég a meghatározó részeket vágjuk be először, hogy a „részletekhez" legyen viszonyításunk.
És most lássuk a technikát.
A vágást mindég olyan felületen végezzük, amely nem teszi tönkre a késünk hegyét. Sokévi tapasztalat alapján javasolhatom, 3 mm-es natúr farostlemez sima felületét. Idővel a felülete ki fog szálkásodni, töredezni a vágásoktól, akkor cseréljük ki. Egy A3-as nagyságú lemez ideális, de legalább valamivel nagyobb legyen, mint a maszk. Vágás során mindég igyekezzünk a legtermészetesebb kéztartásban húzni a kést, -a kéz mindég támaszkodjon- ehhez időnként el, kell fordítani a farost vágólapot. Ne maszkot forgassuk és ne a testünket, csavargassuk, a vágólapot könnyedén tudjuk forgatni anélkül, hogy a kést fel kellene emelnünk.
A vágás kényelmes testhelyzete megegyezik az írás kényelmes testhelyzetével. Tehát egyenes derékkal a könyökben hajlított kezünk derékszögben érjen az asztalra. A kés hegyével rajzoljuk körbe a kivágandó foltot -ezzel ki is vágtuk a papírt. Keressük meg azt a lemezdarabot a melyikből, bevágjuk a foltot. Tegyük a maszk alá, és a kivágott folton át, látni fogjuk, miként mutat. Forgassuk, mozgassuk el, amíg meg nem nyeri a tetszésünket, vagy cseréljük ki. Ha megvan, a késünk hegyével rajzoljuk körül a kivágott papír mentén, könnyedén, csak arra ügyelve, hogy a kés hegye nyomot hagyjon. Vegyük ki és vágjuk körbe a kijelölt helyen. Ne akarjuk egyből kivágni, könnyed nyomással, a vágólapot forgatva, többszörös húzással vágjuk ki. A kivágott darabot illesszük a maszkba, és a hátoldalon ragasszuk a maszkhoz.

 Erősen nyomott vágás pontatlan lesz, a lemez eltörhet, elszakadhat, - főként a szálirányra meredek vágásnál. Láttam olyat, hogy hegyes ceruzával rajzolták körül a foltot, majd annak mentén vágták ki. Fölösleges és sokkal pontatlanabb, mert a grafitnyom sokkal szélesebb, mint a kés hegye, ugyanakkor a késsel való kijelölés már egy sekély vágást is eredményez, és a jelöléskor érzékeljük a lemez milyenségét, és szükség esetén a vágást már a megfelelő -keményebb- késsel végezzük. Erős, vagy durva vágás esetén (kemény szálas ill. bordás szálas lemezek) a szálirányra meredek vágáskor a lemez szálirányban elrepedhet, akár sok darabra eshet szét -kis szélességű vágás esetén-. Ez megakadályozható úgy, hogy hátoldalán a vágás mentére, enyves szalagból egy csíkot ragasztunk. A szalagot körömmel, vagy késvéggel erősen satírozzuk a lemezre, majd így vágjuk - az esetek nagy többségében sikeresen. Azért simogassuk erősen a lemezre, hogy a későbbiekben sem váljon el a szalag. A gyengén ragadt szalag a későbbiekben elválik, és a sok mozgatástól, hajlítástól a későbbiekben fog szétesni, kiesni. Szálirányra meredek vágás esetén -különösen kemény, vagy szálas lemeznél- ne húzzuk a kést, hanem a kést nyomjuk le magunk felé. Mivel így a hegy helyben marad, -a kést mintegy lemezvágót használjuk-, nem szakítja el a lemezt rostirányban. Akkor is így vágjunk, ha kis görbületet kel vágnunk. A kés hegyét éppen csak megemelve tegyük odébb, és nyomjuk le kissé a kést. Itt se igyekezzünk egyszerre átvágni a lemezt. A szálirányra meredek vágás esetén, szabad lemezszélnél, még akkor is így vágjuk, ha egyébként puha a fa.

Ha a szálra meredek szögben kell vágni, és -pláne ha hosszabb - és keskeny csíkot-, bízhatunk benne, hogy a csík darabokra fog esni. Előzőleg már említettem egy módszert ennek megakadályozására, most egy másikat is említek. A kivágandó csíknak, csak az egyik oldalát vágjuk el. A megvágott élt illesszük a maszk megfelelő részéhez és ragasszuk meg.

Az így beragasztott lemezdarabot, most nyugodtan vághatjuk méretre, hiszen a hátoldalon lévő ragasztószalag nem engedi szétesni.

Ennyi tehát a vágási technika alapja.
Mindebből kitűnik, hogy amit vágáskor látunk, azt a képet ragasztás után már sosem fogjuk látni. A ragasztáskor ugyanis az összevágott kép natúr felületével tesszük az enyves alapra,
a végső kép a vágáskor látható kép tükörképe lesz. A vágáskori hátoldal -helyenként többszörösen-, ragasztószalagoktól fedett.  Az esetek többségében ez nem okoz problémát. A ragasztást -az ott ismertetett technika mellett- ez nem befolyásolja. Amennyiben ez a tükörkép problémát jelent akkor azt a maszkkal érdemes megoldani, vagyis a kívánt kép tükörképéről készítsünk maszkot.
És most nézzük, hogy az alaptechnikán túl mit is tudunk még tenni, a munkánk könnyítése és a végeredmény - a kép- érdekében.
Magam vágás közben nem használok vonalzót, ki-ki tetszése szerint nyugodtan használja. A vonalzó melletti vágásnál gyakrabban követik el azt a hibát, hogy erősen vágnak, vagyis nagy erővel nyomják a kést. Ne tegyék, minden esetben könnyed nyomással, vágjunk, alig nyerhetünk valamit, de sokat veszthetünk. Elpazaroljuk a lemezt, és újra kell vágni.

Mint előzőleg már említettem, nem óhajtok „művészkedni", de a vonalzó melletti vágásokhoz azért had jegyezzem meg -elöljáróba megjegyzem, hogy vannak esetek, amikor magam is használom- számomra a csupa nyílegyenes vonalakkal felépített, pl. utcarészlet irritál, számomra túlságosan merev. Persze ízlések és pofonok...!
Ragasztásra csak enyvezett szalagot használjunk, a trugymós ragasztók kevésbé fogják a lemezt, nehezebb a ragasztó kezelése, tisztításnál pedig rengeteg problémát okoz. Nehezen tisztítható meg a trutymótól, az erős csiszolás pedig veszélyesen elvékonyítja a lemezt. Az elvékonyodott lemezdarab kicserélése sok munkát és szakértelmet igényel.
Az enyves szalagot kellően nedvesítsük meg. A fa nedvszívó, esetenként még kissé poros is, ha nem elég nedves nem ragad rendesen, és a későbbiekben elválik, apró darabok hiányozhatnak majd, amit csak a ragasztás után veszünk észre.
Sokszor előfordulhat, hogy nagyon aprólékos, piciny darabokból álló részleteket tettünk a képre. Például egy ablakot, benne fénytükröződéssel, apró árnyékfoltokkal. Ezeket az apró darabokat bevágni is elég nehézkes, beragasztani pedig még inkább. Az enyves szalaggal való ragasztás pedig előbb utóbb elenged, ha egyáltalán lehet vele, pl. 0, 2 mm-es piciny csíkot ragasztani. Az apró részleteket tartalmazó foltot vágjuk ki a maszkból egyetlen darabba. A maszk hátoldalát fedjük be (cellux) átlátszó ragasztószalaggal. Azért ezzel, mert ezen van a legvékonyabb -legkönnyebben eltávolítható- trutymó. Ügyeljünk rá, hogy ragasztószalag felrakásakor a trugymós oldalon ne ragadjon fel semmi, tiszta maradjon. Az így előkészített foltot a vágási oldalról felépítjük az apró darabokból. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a maszknál említett etalon, mert látjuk, mit kell berakni. Az ilyen részletek legtöbb esetben vékonyabb, szélesebb csíkokból felépíthető. Ehhez szükség van megfelelő keskeny csíkokra. Egy kartondoboz keskeny fedele például remek tároló ilyen apróságoknak. Előbb utóbb tele lesz, de az elején bizony sokat kell vágni, hogy megfelelő színű, -szélességű, -szálirányú lemezcsíkok legyenek. Vegyünk elő tehát különböző színű lemezeket, -itt aztán jól használható a vonalzó- és folyamatosan vágjunk keskeny csíkokat, sokat. Ha nincs megfelelő keskenységű, akkor vágjunk, de csak hosszába, szálirányba, esetleg szállírányra hegyes szögben. Ilyen piciny berakásnál úgysem érvényesül a faminta. Aztán nézzük az etalont, fogjuk kézbe a szükséges csíkot, tegyük a végét a helyére, majd késheggyel pattintsuk, vágjuk el a kívánt hossznál. Szélesebb foltot több keskeny csík egymás mellé illesztésével is el tudunk készíteni. Ha nem vagyunk biztosak magunkba, akkor mankóként a maszkból kivágott papírfoltot, ragasszuk a cellux hátoldalára. Az azon átlátszó részletek segítenek -főként a kezdeti időszakban-. Ezzel a módszerrel, akár 0, 1 mm-es csíkocskát is beilleszthetünk, ha szükséges. Az ilyen apró foltok berakását a vágás végén végezzünk. Ha a ragasztást csak sokkal később, vagy ki tudja, mikor végezzük, a vágás befejezéseként erősítsük meg enyvvel az ilyen berakást. Kocsonyás (vagyis hideg), de ujjal szétdörzsölhető csontenyvből vágjunk egy kis darabot, tegyük a foltra és nedves ujjbeggyel, finoman simogassuk szét rajta az enyvet. Ne dörzsöljük erősen, mert kidörzsöljük az apró darabokat. Az enyv kitölti a réseket, és biztosan tartja az apró darabokat. Mellette még azt is elérjük, hogy ragasztáskor nem fognak elmozdulni az apróságok. A módszert, én magam elég széles körben használom, olyan helyeken is ahol nem celluxra van a képrészlet építve..
Az is gyakori, hogy világos berakásoknál, vékony árnyékot, sötétebb csíkot, esetleg vastag kontúrt akarunk. Nem feltétlen kell ilyen esetben sötétebb lemezcsíkot tenni az adott helyre, elegendő, ha széles illesztési hézagot hagyunk. A ragasztás során a lemezek megduzzadnak, és a legtöbb illesztési hézag eltűnik, a szélesebb hézagokat viszont az enyv kitölti. Az enyv barnás színe teljesen természetesnek hat, így ezt sokszor ki lehet használni. Természetesen sötét lemezek esetén ennek nincs sok jelentősége.
Vannak esetek, hogy erős famintára volna szükségünk, azaz olyan lemezre, ahol a világosabb-sötétebb árnyalatok, csíkok sűrűn, sűrűbben váltják egymást. Olyan esetben például, amikor azt szeretnénk, hogy a csíkozás adta irány határozott legyen, hogy egy folt irányt, vagy perspektívát adjon. Természetesen nincs ilyen lemezdarabunk. Természetesen egy fafajtáról lehet szó, hisz egy vörös és egy sárga színezetű fafajta sosem fog természetes famintát adni. De egy olyan fajta melynek van, vagy lehet természetes csíkozása, famintája, csak nekünk nincs éppen megfelelő, válogassuk ki, szabdaljuk csíkokra és illesszük egymás mellé a csíkokat. Például van zebránonk (ez, ahogy a nevéből is sejteni lehet egy csíkos fa, sötét csíkozás), de nekünk „sűrűbb csíkozású kellene mint amink van. Felszeleteljük a lemezünket úgy, hogy a szükséges csíkok a kívánt sűrűségű legyen, és a szükséges csíkokat összeragasztva, „táblásítjuk". Nem azt mondom, hogy egyszerű, de elég hétköznapi dolog ebben a szakmában.

Tovább->Intarzia Ragasztás

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat