Intarzia papa

Ragasztás

A csontenyvvel való ragasztás, az egyszerűsége mellett rendkívül kényes művelet. Legalábbis ha intarzia (műbútor) ragasztásáról van szó. Tehát ne bagatellizáljuk el az itt leírtakat. Az alap -amire az intarziát ragasszuk-, legyen száraz, pormentes, egyenes felületű, sima, mindenfajta szennyeződéstől mentes. Ha furnírozott bútorlapra, vagy deszkára ragasztunk, akkor a ragasztandó felületet fel kell „borzolni".  Ez körülbelül olyan, mint amit a kőművesek tesznek, amikor a homlokzati nemesvakolat alatti simító vakolatba keresztirányú csíkokat karcolnak. Legegyszerűbben egy rövid, de merev fűrészlappal (pl. passzító fűrész) tehetjük meg. Könnyed nyomással, a szállírányra ferdén, karcoljuk be a teljes felületet, sűrűn. A felsértett felületen könnyebben beszívódik az enyv, biztosabb, erősebb lesz a ragasztás. A felborzolt felületet, deszka esetén, nagyon durva csiszolópapírral is végezhetjük.

Az alap vastagsága csak annyiban lényeges, hogy nem érdemes 12 mm-nél vékonyabb bútorlapra ragasztani, és pláne nem egyoldali ragasztással.
Ha funkcionálisan szükséges, bármire ragaszthatunk, de minél vékonyabb az alap, annál lényegesebb az, amit a későbbiekben az alap görbüléséről írok.

Ha valaki ragasztó bakot használ, akkor minden bizonnyal a megfelelő ragasztási ismeretekkel is bír, vagy bírhat, tehát a továbbiakban a „hobbi" szinten végzendő, pillanatragasztós (nem a ragasztóanyag a pillanatragasztó, hanem a prés) módszert veszem alapul, és ahhoz mérten részletezem a témát.
Néhány alapvető követelmény a ragasztáshoz:

Ritka esetben előfordulhat, hogy az összevágott kép vágási oldalán ragasztószalag, vagy más szennyeződés maradt!!!!!  Mindég győződjünk meg róla, hogy a vágási kép felülete tiszta. Nehezen felderíthető hibát okoz, ha valahol „vízhatlan" szennyeződést hagyunk.
A ragasztást mindég két lap között végezzük. A ragasztólapok, melyek közrefogják a ragasztandó táblát, mindég legyenek nagyobbak, és kellően merevek, szilárdak. Ideális, ha ragasztólapnak deszkalécekből készült és rétegelt lemezzel borított bútorlapot használunk.
A ragasztólap legyen nedvszívó. Ne használjunk, un laminált bútorlapot. Az enyvnek meg kell száradni. Ha nem biztosítjuk, hogy a víz elpárologjon, az enyv legfeljebb megpenészedik, mire kiszáradna.
A ragasztólap és a ragasztandó lemez közzé mindég tegyünk papír réteget.

A ragasztólapokra közvetlenül tett szorítók, nyomot hagynak -főként a felső- lapon és idővel roncsolják azt. Idővel teknősödni fog és nem illeszkedik megfelelően. Ezért használjunk a nyomóerő elosztására kisebb- nagyobb keményfa alátétet, olyan nagyságút, mely nem nyomódik bele a ragsztólapba, ideális, ha hossza a ragasztólap ¾ -e. Az alsó ragasztólapot esetleg megduplázva (két lapot összeragasztva) az alsó teherelosztó elhagyható -főként kényelmi okokból. A felső ragasztólapra viszont mindég ajánlatos keményfa alátétet tenni. A ragasztólapokat ne használjuk másra. A ragasztási lehetőségünknek megfelelő nagyságúra készítsük. Méreténél gondoljunk arra, -és főként mérjük, meg- milyen pillanatszorítónk van?

Két pillanatszorítót tegyünk egymással szembe, hogy a karok összeérjenek Mérjük meg a két szár belső élének távolságát, megkapjuk milyen széles táblát, tudunk velük átfogni.  Keskenyebb lehet, de szélesebbel ne kísérletezzünk. 

Szerezzünk be legalább 2 ragasztólap nagyságú, 1 mm-es horganylemezt.
Bár a fát előmelegíteni nemigen lehetséges, de a ragasztási felületet azért elő lehet melegíteni. Minél forróbb enyvvel dolgozzunk. A helyiség hőmérséklete, a lehetőségek szerinti legmelegebb legyen.
Relatíve kis költséggel biztonságossá tehetjük a ragasztást a megfelelő nagyságú horganylemezzel. A horganylemezt előmelegítve és forrón a ragasztandó intarzia (furnél) lemezre téve, a lehűlt dermedt enyvet felmelegíti, és elég ideig tartja melegen a megfelelő ragasztáshoz. A lemez melegítésénél ügyeljünk annak alacsony olvadáspontjára. Ne horganyzott lemezt használjunk. A horganylemez elég puha ahhoz, hogy a ragasztószalagok, okozta egyenetlenségeket, kiegyenlítsék, és engedjen a pillanatszorító erejének. A vaslemezzel ezt nem tudjuk elérni, és az egyenetlenségek miatt levegős lesz a ragasztás, ez pedig „szücsösödéshez" vezet.
Az enyvnek kellően hígnak kell lennie, hogy beszívódhasson a fa rostjai közzé, de elég „vastagnak", hogy száradás után összefüggő réteget alkosson. Az enyvet kellő ideig melegen kell tartani, hogy beszívódhasson, - a kehült enyv megkocsonyásodik, és így nem tud a rostok közzé beszívódni. Ideiglenesen ragaszt ugyan, de idővel elválik, „szücsös" lesz, majd fel fog púposodni. A ragasztási hőmérséklet minimum 40 fok. Ideális ragasztási körülményt nehéz megteremteni, de azért különféle apró trükkökkel megfelelően tudunk ragasztani.
A ragasztás végezzük gyorsan, hogy minél hamarabb kerüljön a munkánk prés alá. Gondosan készítsünk mindent elő. Ha váratlan esemény jön netán közben, és az alapon ledermed az enyv, ne restelljük lehúzni azt és újrakezdeni az egészet.  
Az enyvet az alapra kell felvinni. Az enyvet széles (~2-3 colos), vastag, sörte ecsettel, erősen dörzsöljük az alapon, amíg kifehéredik és habos nem lesz.  Az enyvet több lépésben dörzsöljük fel az alapra.
A ragasztandó lemez és a szorítólap közzé mindég tegyünk papírt 3-4 lapot, ne többet, mert rontja a szorítóerőt. A papír megóv attól, hogy a kicsorduló enyv a szorító laphoz ragassza a táblánkat, és segíti a kiszáradást is. Az intarzia ragasztásánál, főként, ha nem használunk horganylemezt, jó szolgálatot tesz, ha az ide kerülő papír 1 rétegét meleg vízbe mártjuk, és vizesen tesszük az intarziára. A fa ugyanis az enyvtől azonnal szívni kezdi a vizet, ettől az enyv hamarabb kocsonyásodik, dermed. A vizes felület tulajdonképpen kissé hígítja az enyvet, ezzel csökkenti a dermedést. Igaz, hogy lassabban fog száradni, de valamit valamiért.
Száradáskor a fa és az enyv is összehúzódik. A ragasztáskor nedvesedett fa, száradáskor nem tud eredeti méretére zsugorodni. Az így fellépő kettős erő (enyv és fa), görbíteni fogja a lemezt (ha deszkalapra ragasztunk, akkor maga az alap is görbülni fog). Ennek ellensúlyozására az ellenkező oldalt is ragasztani kell (kontra lemez). Csak akkor ragasszuk egyszerre mindkét oldalt, ha jók a ragasztási körülményeink.
Deszkalemezre történő ragasztásnál ügyeljünk arra, hogy az egymásra ragasztott faanyagok száliránya egymásra merőleges legyen (amint azt rétegelt lemezeken is látni). Bútorlapra történő ragasztás esetén nincs jelentősége a száliránynak.  19 mm-es színelt bútorlapra történő ragasztásnál nem szükséges kontra lemezt ragasztanunk.
Táblaképnél legtöbb esetben az intarziánál nagyobb alapra ragasztunk, majd a tisztítás után vágjuk az alapot a megfelelő méretre. Bútorra ragasztott intarzia esetén viszont, -általában- már leszabott fix méretre ragasztunk. Ilyen esetben biztosítani kell, hogy a lemez megfelelő helyre kerüljön, ragasztáskor ne mozduljon el. Ennek érdekében az intarziát, az alapnál nagyobbra készítjük. A pontos illesztés érdekében ragasztás előtt, szükségünk van legalább 4db, 3-4 mm-es keskeny lécdarabra. Illesszük az intarziát pofával az alapra és húzzuk vékony ceruzával körbe az alapot. Ragasszuk a léceket a csíkhoz. Amikor az enyvezett felületre illesztjük a lemezt, a lécdarabok pontosan kijelölik a helyét, és nem engedik elmozdulni.

Ha az alapunk csak alig nagyobb az intarziánál, az enyvre helyezett intarziát mid a négy oldalon enyves szalaggal ragasszuk az alapra. A ragasztószalag mélyen érjen be az intarziára is és az alap aljára is. A préselésnél, mindég elmozdul kisebb-nagyobb mértékben a szorítólap, ne adjuk meg az esélyt, hogy képünk lelógjon az alapról.

A pillanatszorítókat két oldalról tegyük fel, arányosan helyezzük el és mindég a „belső" szorítókkal kezdjük a préselést (a fölösleges ragasztót ki tudjon préselődni a széleken). A szorító, ne szorítólaphoz, hanem a ragasztandó táblához legyen arányos. Az egyes szorítókat felváltva csavarjuk -mindég középről kezdve-, ne csavarjuk egyszerre keményre, hogy a fokozott nyomással mindég a tábla széle felé préselje az enyvet, és a különböző vastagságú ragasztószalag csomók miatt, a terhelés nem legyen egyenetlen (ne legyen billegős).
A méretre vágott, tábla éleit is illik leragasztani. Az élragasztáshoz „vastagabb" enyvet használunk.

Vágjunk a táblavastagságnál valamivel szélesebb csíkokat. Az élragasztáshoz általában kemény, strapabíró faanyagot használjunk. Mondanám, hogy tölgy, bükk, de - lehet hogy az él színe fajtája is lényeges. Az élcsíkokat tegyük forró vízbe. Szükséges egy kalapács, amely nem túl nagy, hogy könnyedén kezeljük, és nem kicsi, - ha lehet, akkor legalább olyan széles legyen a vékony éle, mint a tábla vastagsága. Forrósítsuk meg, ne olyan forróra, hogy a fát égesse, de 80 fokra nyugodtan.
 A táblát állítsuk élre -ha lehet, rögzítsük valamivel-, kenjük be enyvvel. Itt nehéz az enyvet habosítani, de előbb utóbb sikerülni fog. Több és vastagabb enyvet használjunk, mint az intarzia ragasztásánál. Vegyünk egy lemezcsíkot -a forró vízből- ujjainkkal húzzuk le róla a vizet, illesszük az egyik sarokhoz, hogy kissé túlnyúljon. Egyik kezünkkel rászorítjuk a tábla élére, másik kézzel pedig a kalapács élével „rájboljuk". Nem erős, de határozott -rövid- húzásokkal passzírozzuk a csíkot a tábla éléhez, óvatosan az egyik saroknál kezdve és fokozatosan a másik sarokig. A szélein kitüremlő enyvet hagyjuk, ne törölgessük le. Ha jól csináltuk, akkor a sarkoknál sem penderedik fel a lemezcsík, nem válik el a táblától.
A lemezcsík illesztése előtt figyeljük meg, hogy merre penderedik, illetve görbül. Úgy illesszük, hogy a homorú -kagylós- oldala legyen az enyv felöl. Ha mégis azt tapasztaljuk, a sarkoknál nem ragad -de, csak ha ott nem-, akkor a sarkoknál enyves szalagos ragasztással, szorítsuk a tábla éléhez. Csak a két ellentétes élét ragasszuk egy nekifutásra. Várjuk meg amíg az enyv kellőképpen megdermed és akkor, -de csak a végen tunyuló részt- óvatosan -nem levegőbe hanem lapra fektetve- vágjuk le. Az oldalakon tunyuló széleket, csak a teljes keményedés után vágjuk le.

Még egy, más az enyves ragasztáshoz:
Az előbbi módon -rájbolással- egészen nagy felületet is lehet ragasztani. Természetesen nem intarzia-képet, hanem kisebb, nagyobb lemezt. Kellő gyakorlattal akár szekrényajtó méret is ragasztható ily módon. Görbült, ívelt felületek jó részét lehet ily módon ragasztani, ha az alap engedi -fa bütüre azért ne próbáljuk-.  Még annyit, kvarchomokkal töltött erős vászonzsákkal remekül ragaszthatóak ívelt felületek. Természetesen forrósított zsákkal.

A prést legalább 24 óráig ne bontsuk meg. A nem kellően száradt enyv ragasztó ereje kevés lehet egy-egy lemezdarab görbítő erejénél, a nedves fát pedig nem szabad csiszolni. Ha vizes papírt voltunk kénytelen használni, akkor pedig legalább 48 órát hagyjuk békén.

Csiszolás -tisztítás.

Csak akkor kezdjük az intarziát tisztítani, ha a ragasztás csontszáraz. Ne siessünk, mert a nem kellően keményedett ragasztás miatt, a tisztítás során tönkretehetünk egy-egy lemezdarabot, és akkor most ugorhatunk, a „javítás" fejezetre!
A szerszámok között nem említem, de a tisztítás során jó szolgálatot tesz egy gyalukés. A hagyományos kézi gyalu késére gondolok. A képre ragadt papír és ragasztószalag eltávolításához vizes rongyot használjunk. Simogassuk vele végig a teljes táblát, a felázó papírdarabokat pedig távolítsuk el. A rongyot ne vizezzük újra be. Addig dörgöljük a ragasztószalagokat, amíg azok hajlandók engedni. Ha már nem igen válik le, akkor fogjuk a gyalukést és óvatos, kissé a húzás irányába döntve kaparjuk le vele a papírt. Majd újra rongyozzuk - kaparjuk, amíg az összes papírt el nem távolítottuk. Ha celluxot használtunk, annak eltávolításánál ügyeljünk, mert a ragacs szálakat téphet ki.
Ha nagyobb alapra ragasztottunk, akkor a gyalukéssel húzzunk -óvatosan- csíkot a kép szélén kívül, kikaparva onnan az enyvet. A citlingelés előtt durva csiszolópapírral óvatosan -simogassuk végig a képet, eltávolítva az apró papír és enyv darabokat. Rögzítsük a táblát, ha nem áll módunkba, akkor legalább azt biztosítsuk, hogy fixen nekitámasszuk valaminek, úgy hogy a citlinget végig tudjuk tolni a képen. Fél kézzel nem lehet citlingezni. A citlinget két kézre fogva -hüvelykujjunk a szerszám közepét támassza- kb. 15-20 fokos szögben előre döntjük, és toljuk. A szerszám éle apró forgácsokat fog lehántani. Óvatosan, de határozottan toljuk. Időnként ujjunk közzé fogva tisztítsuk meg az élét.
Ha tiszta a kép, vegyük szemügyre. Keressük meg a hibákat. Ujjainkkal óvatosan simogatva fel tudjuk ismerni a rosszul ragadt „szücsös" helyeket. A kiesett, kitisztított hiányosságokat pótoljuk, szücsös részeket leragasszuk. A durva „retusálást" most végezzük el.
A csiszolásnak csak akkor kezdjünk neki, ha a táblánk száraz. Tehát ha a tisztításnál rongyoztunk, akkor hagyjuk pár órát száradni. A vizes fába a csiszolópapír mély csíkokat húz, amit nem tudunk javítani. Gondoljuk csak meg - a lemezünk csupán 0,6 mm vastag. Minden fölösleges csiszolás koptatja a képet.
Csiszolás előtt ne vágjuk méretre a táblát. A méretre vágott tábla csiszolása nagyobb figyelmet igényel a széleknél.  Két rétegű lakkozás, - olajozás után vágjuk méretre. A felvitt lakkréteg és olaj biztosítja, hogy az élre ragasztásnál kicsorduló enyv nem ragad a képre.
Csak csiszoló fával csiszoljunk. Minél durvább papírral csiszolunk annál óvatosabban, annál kisebb erővel tegyük. Citlingezés után igazából nincs szükség durva csiszolásra. Ha javítottunk is, a citling megfelelőbb lehet. Ha nem a tisztításkor citlingezünk, akkor citlingezés előtt nedves ruhával dörzsöljük végig a képet. A nedvesség hatására a fa szabad szálai megemelkednek, amit a citling lehántol.
A finom csiszolás közben végezzük el a „finom" retusálást, és utána ne portalanítsuk a képet. A csiszolás után olajozzuk be a táblát. Az olajozást pamut ronggyal végezzük. A rongy közepébe öntsünk olajat -vagy a közepét mártsuk bele-, és vastagon nyomot hagyva, körkörösen dörzsöljük át a táblát. ( a rongyot hosszú ideig használhatjuk, szükségtelen cserélni -feltételezve, hogy másra nem használjuk).

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat